A kis Eryn Fitzgerald úgy “beszél” az apukájához, mintha egy teljes beszélgetést folytatnának, pedig még túl kicsi ahhoz, hogy valódi mondatokat alkosson. Ránézni olyan, mintha tiszta kíváncsiság és érzelmek próbálnának formát ölteni.
Alig egyévesen már erős személyisége van. Gesztikulál, folyamatosan változtatja az arckifejezéseit, és az egész teste úgy viselkedik, mintha egy történetet mesélne. Még világos szavak nélkül is meglepően érthető, amit “mondani” akar.
Egy vírusvideóban Eryn úgy tűnik, mintha valódi “párbeszédet” folytatna az apjával. Reagál, megáll, újra válaszol, és teljesen benne van a “beszélgetésben”. Az apukája ugyanilyen játékosan reagál, kérdezgeti, mintha valóban kommunikálnának.
Ami igazán megható, nem az, amit mond, hanem ahogyan mondja. A lelkesedése, a szemkontaktusa és a gesztusai azt az érzést keltik, mintha valami nagyon fontos dolgot mesélne.
Ebben a korban nem a logika számít, hanem a kapcsolat. A babák először érzelmekkel kommunikálnak, és Eryn mindent megtesz, hogy megértsék.
Az apukája gyönyörűen partner ebben, reagál a hangjaira, és hagyja, hogy “folytassa a történetét”. Minden reakció még lelkesebbé teszi a kislányt.
Felragyog, folytatja, és a gagyogásból egy élő kis “beszélgetést” alakít ki.
A végére teljesen elégedettnek tűnik, mintha elmesélte volna az egész történetét.
Az ilyen pillanatok emlékeztetnek arra, hogy a kommunikáció nem tökéletes mondatokkal kezdődik, hanem figyelemmel, kifejezéssel és azzal az örömmel, hogy meghallgatnak minket.