Egy zsúfolásig telt színházban izgatottan várják a vendégek a nagy érdeklődéssel várt balettelőadást. A levegő tele van várakozással, de a közönség még nem sejti, hogy a mai előadás egészen váratlan fordulatot vesz majd. Amikor a függöny felgördül, a reflektorfény klasszikus balett díszletet világít meg. Felcsendül a zene, és a táncosok elegánsan siklanak a színpadra.
Közöttük van egy balerina, aki valahogy nem illik bele a vidám hangulatba. Clara azonnal kitűnik — nem a kecsessége miatt, hanem mert látványosan rossz kedvű. Komorsága éles ellentétben áll az előadás könnyed hangulatával. Ahogy a produkció folytatódik, egyre nyilvánvalóbbá válik az irritációja. Míg a többi táncos lelkesedést sugároz, Clara arckifejezései az idegesség és frusztráció között váltakoznak. Habár technikailag hibátlan, mozdulataiból hiányzik a baletthez illő lágyság és szépség.
A közönség eleinte zavartan figyel. Vajon Clara viselkedése a mű része? Merész művészi döntés? De a zavartság hamar átvált nevetésbe, ahogy Clara egyre eltúlzottabban viselkedik. Suttogások és kuncogások futnak végig a nézőtéren.
Clara szólója során éri el a humor csúcsát. Finom piruettek és elegáns ugrások helyett merev, túljátszott mozdulatokat ad elő — mindezt hangsúlyos szemforgatásokkal és hangos sóhajokkal kísérve.
Akár akarja, akár nem, a közönség sírva nevet rajta. Még a többi táncos is alig tudja visszatartani a mosolyát, miközben Clara akaratlanul is az est sztárjává válik — akár jó, akár rossz értelemben. De a show folytatódik, Clara pedig meglepő módon ellopja a reflektorfényt.
A finálé közeledtével azonban valami megváltozik. Clara ellágyul. Játékos mosolyt vált a többiekkel, egyértelműen tudva, hogy a közönség mennyire szórakozik rajta. Majd egy váratlan fordulattal a kecsesség megtestesítőjévé válik, lélegzetelállító szépséggel és finomsággal táncolva. A közönség hatalmas tapssal jutalmazza.
Clara meghajol, korábbi mogorvaságát huncut mosoly váltja fel — így válik örökre emlékezetessé mint a morcos balerina, aki ellopta az egész show-t.